fájó boka

Miért fáj a bokám?

 

A bokánk a testünk egyik legnagyobb terhelésnek kitett része: erre az ízületre nehezedik az egész testsúlyunk. Elváltozása komoly fájdalmakat okozhat. A deformáció kialakulásában a genetikai hajlam, a kényelmetlen cipők viselése, a túlerőltetés, a túlsúly játszik kiemelkedő szerepet, de a háttérben reumás ízületi gyulladás is állhat.

A lábszár a lábfejjel a bokaízület révén kapcsolódik. Gyulladását a sípcsont és a bokacsont közötti ízület kopása okozhatja. Az ízületek csontvégeit természetes ütéselnyelő réteg, az ízületi porc borítja. Ez a porcréteg állomány folyamatosan épül és lebomlik Ha a lebontás nagyobb mértékű, mint az épülés, kialakul az artrózis, vagyis az ízületi porckopás. Az ízületeket borító porc először elvékonyodik, később már el is tűnik. A porcszövet érdessé válik és alatta a csont megvastagodik. Végső stádiumban a csontok végei összeérnek, egymáson súrlódnak, ami nagy fájdalommal, valamint duzzanattal és ízületi gyulladással jár.

Milyen tünetek jelentkeznek?

Kezdetben tompa fájdalom és húzódás jelentkezik az ízület belsejében, a belső boka körül. Ez az érzés idővel erősödik, az ízület pedig egyre merevebbé válik, majd el is deformálódik. A járás képe megváltozik, és a páciens egyre kevésbé tudja kivitelezni például a lábujjhegyre emelkedést, vagy a lábfej kifelé és befelé való fordítását. A bokaízület gyakran megdagad és fájdalmas, amely eleinte csak pihentetés utáni járáskor vagy reggel felkelés után jelentkezik, később azonban már állandósul, és éjszaka, ágynyugalomban is gondot okoz.

A fájdalom és a gyulladás megszüntetése

Funkcionális gyógytorna és gyógymasszázs

A tünetek enyhülésével a páciens óvatosan elkezdheti a megfelelő gyógytorna gyakorlatokat, amely a maradványtünetek megszüntetésében, a mindennapi életbe való mielőbbi visszatérésben nyújt támogatást. Segítségével visszaállítjuk az izmok-ízületek statikai és dinamikai egyensúlyát és a megfelelő mozgástartományt.

gyógynövényekkel

A gyulladás megszüntetésében a gyógynövények a segítségünkre lehetnek. Ezeket fogyaszthatjuk tea formájában is, jótékony hatású a kamilla, a cickafark, a réti legyezőfű. A fekete nadálytő, a körömvirág és a rozmaring külsőleg használatos, kenőcsök formájában.

Aktív fájdalomcsillapítás orvosi kollagén-terápiával

Ez egy olyan, injekciós eljárásból, valamint funkcionális gyógytornából álló komplex kezelési mód, amely a probléma gyökerénél hat és rendkívül eredményesen szünteti meg a fájdalmat, a gyulladást és a mozgáskorlátozottságot. A szteroiddal szemben ismert mellékhatása nincs, így nem terheli meg a szervezetet. Sok esetben tartós életminőség javulást lehet elérni.