Adatkezelési Tájékoztató
Ez a weboldal Magyarországon a magyarországi székhellyel rendelkező Életerő Stúdió kezelésében működik.
Ezen tájékoztató rögzíti, cégünk hogyan kezeli és védi azon információkat, melyeket Ön ezen weboldal használata során, illetve a promóciók, akciók és egyéb szervezett programok, valamint az Életerő Stúdió valamelyik tagjával való kommunikációja során írásban és egyéb módon (pl. telefonon, vagy e-mailben, vagy egyéb elektronikus úton) részünkre rendelkezésre bocsát, vagy az Életerő Stúdióval összefüggő internetes kommunikáció céljából önkéntesen nyilvánosságra hoz.
Ha Önnek bármilyen kérdése, vagy észrevétele van ezzel a tájékoztatóval kapcsolatban, kérjük, lépjen kapcsolatba velünk a Kapcsolat menüpontban megadott elérhetőségeinken.
Időről időre ezen tájékoztató változhat a különböző frissítések miatt. A gyakran változó törvények miatt az Életerő Stúdió fenntartja a jogot, hogy a jelen tájékoztatót egyoldalúan, előzetes általános értesítés nélkül módosítsa, a módosítást követő hatállyal. Erre való tekintettel ajánlott rendszeresen látogatni a jelen weboldalt abból a célból, hogy figyelemmel kísérhesse a változások elfogadhatóságát. Ezen tájékoztató utolsó frissítésének időpontja: 2018. 05. 15.
(Amennyiben a tájékoztató nem jelenik meg, kérésére e-mailben megküldjük Önnek a mindenkor hatályos tájékoztató egy példányát.) Az adott információ, rendelkezésre bocsátásával Ön kijelenti, hogy a jelen tájékoztatónak az információ, rendelkezésre bocsátásának időpontjában hatályos változatát megismerte és kifejezetten elfogadja.
Milyen információkat kapunk / gyűjtünk Ügyfeleinkről?
Általánosságban Ön használhatja ezt a weboldalt, vagy igénybe veheti szolgáltatásainkat úgy is, hogy nem ad semmilyen információt a részünkre. Ugyanakkor, bizonyos oldalakon, vagy bizonyos szolgáltatásokkal kérünk Önnel kapcsolatos adatokat, és a cégünk valamelyik tagjával való kommunikációja során is önkéntesen rendelkezésünkre bocsáthat, valamint az Életerő Stúdióval összefüggő internetes kommunikáció céljából önkéntesen is nyilvánosságra hozhat ilyen adatokat.
Az információk tartalmazhatják:
- az Ön nevét és kapcsolattartási adatait, ideértve például levelezési és e-mail címét, telefonszámát, egyéb internetes elérhetőségét;
- az Ön nemét, és szolgáltatásainkkal kapcsolatos tapasztalatait, szolgáltatásainkkal kapcsolatos preferenciáit.
- az Ön egészségügyi állapotát
Az általunk gyűjtött információk egy része az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Adatvédelmi Törvény”) szerinti ‘Személyes Adat.’ Ez azt jelenti, hogy az adat kapcsolatba hozható Önnel, illetve az adat alapján az Ön személye azonosítható. Ilyen különösen az Ön neve, valamint egy, vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint az adatból levonható, Önre vonatkozó következtetés. A Személyes Adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata Önnel helyreállítható. Akkor helyreállítható Önnel a kapcsolat, ha az adatkezelő rendelkezik azokkal a technikai feltételekkel, amelyek a helyreállításhoz szükségesek.
Ezen iránymutatásban a ‘Személyes Adat’ és ‘Önnel kapcsolatos információ’ kifejezéseket rokonértelműként használjuk.
Miért van szükségünk a Vendégeinkkel/Tanulóinkkal kapcsolatos bizonyos információkra?
Az Önnel kapcsolatos információkat a következő célok érdekében használjuk fel:
- regisztrálni Önt a weboldalunkon, vagy weboldalunk által nyújtott szolgáltatásaink nyújtása céljából (ideértve minden velünk, a szolgáltatásainkkal kapcsolatos információ keresését, vagy kérését);
- ügyfeleink, és szolgáltatásaink kiértékelése és elemzése céljából (ideértve az Ön véleményének kikérését szolgáltatásainkról, valamint ügyfél – igényfelmérés végzését);
- az általunk ajánlott helyszínek és szolgáltatások nyújtása, ellenőrzése, átdolgozása, illetve bővítése céljából;
- az Önnel szemben fennálló szerződéses kötelezettségeink Pl. tanfolyami regisztráció (ideértve a szolgáltatásaink Ön részére történő eladását), továbbá minden hasonló jellegű szerződéses kötelezettségeink teljesítése céljából; ingyenes nyereményjátékok, vetélkedők és promóciók szervezése céljából; valamint
- a fentiekkel összefüggésben az Önnel való kommunikáció céljából.
Az Önnel kapcsolatos információk felhasználása szempontjából a fenti célok valamennyi, az Életerő Stúdió – hoz tartozó társaság vonatkozásában alkalmazandóak.
Kizárólag automatizált adatfeldolgozással az érintett személyes jellemzőinek értékelésén alapuló döntés meghozatalára csak akkor kerülhet sor, ha a döntést (a) valamely szerződés megkötése, vagy teljesítése során hozták, feltéve hogy azt Ön kezdeményezte, vagy (b) olyan törvény teszi lehetővé, amely az Ön jogos érdekeit biztosító intézkedéseket is megállapítja. Az automatizált adatfeldolgozással hozott döntés esetén Önt – kérelmére – tájékoztatni fogjuk az alkalmazott módszerről és annak lényegéről, valamint az érintettnek álláspontja kifejtésére lehetőséget kell biztosítani.
Hogyan gyűjtjük az információkat?
Az Önnel kapcsolatos információkat különféle módszerekkel gyűjtjük, ideértve az alábbi eseteket:
- mikor az Életerő Stúdió weboldalán keresztül bocsátja Ön a rendelkezésünkre;
- mikor Ön személyesen, telefonon, írásban, interneten keresztül, szolgáltatásaink használatával, vagy egyéb módon lép kapcsolatba velünk és információt bocsát rendelkezésünkre, vagy;
- az információt az Életerő Stúdióval összefüggő internetes kommunikáció céljából Ön önkéntesen nyilvánosságra hozza.
Az Önnel kapcsolatos információkat együtt kezelhetjük és a fenti felhasználási célokkal összefüggésben összekapcsolhatjuk olyan adatokkal, melyeket Ön más módon biztosít számunkra, vagy melyeket harmadik féltől szerzünk be. Ezen információk tárolására sor kerülhet egyesített, illetve elkülönített adatbázisokban is.
Az Önnel kapcsolatos információt csak addig őrizzük, amíg azon cél megvalósításához elengedhetetlenül szükséges, a cél elérésére alkalmas, amelynek elérése miatt a gyűjtésére sor került, illetve addig, amíg bármely szerződés, vagy jogszabály azt lehetővé teszi.
Nem gyűjtünk információkat szükségtelen mértékben, sem olyan információkat, melyek szükségtelenek, vagy nem alkalmasak az elérni kívánt cél megvalósításához.
Az Adatvédelmi Törvényben a Személyes Adatok kezeléséhez előírt hozzájárulást Öntől többek között az alábbi formákban szerezzük be:
- elektronikus úton külön szövegben;
- nyomtatott dokumentumon írásban rögzítjük, hogy a személyes adatoknak az iraton való megadásával Ön hozzájárul az adatkezeléshez;
- az információt az Életerő Stúdióval összefüggő internetes kommunikáció céljából Ön önkéntesen nyilvánosságra hozza.
Névtelen információk esetén az alábbiak szerint járunk el:
Mikor Ön felkeresi ezen weboldalt, sor kerülhet olyan technikai információk automatikus gyűjtésére is, melyekből az Ön személye nem azonosítható. Például egy olyan másik weboldal neve, mely Önt erre a weboldalra irányította. Ezen információk gyűjtése segítséget nyújt számunkra a weboldalunk felhasználói által preferált keresési szokások felismerésében. Ezen információk kizárólag belsőleg kerülnek felhasználásra, amelyek alapján kutatásokat végezhetünk az Ön demográfiai adataival, illetve érdeklődésével kapcsolatban. A névtelen, vagy általános jellegű adatok, melyekből az Ön személye nem azonosítható, nem minősülnek Személyes Adatnak, így nem tartoznak ezen iránymutatás hatálya alá.
Az Ügyfeleinkkel kapcsolatos információkat nem tesszük hozzáférhetővé!
Az Önnel kapcsolatos Személyes Adatokat az Ön engedélye nélkül nem tesszük hozzáférhetővé harmadik fél részére.
Mi minden szükséges óvintézkedést megteszünk annak biztosítása érdekében, hogy azon alkalmazottaink, akik hozzáférhetnek az Önnel kapcsolatos információkhoz, megfelelő oktatásban részesülnek és így az információt a jelen iránymutatással, illetve az adatvédelmi jogszabályokban foglalt kötelezettségekkel összhangban tudják kezelni. Azon alkalmazottainkat, akik ezen kötelezettségüket nem megfelelően teljesítik, szükség esetén fegyelmi felelősségre vonjuk.
Adatai tárolása az Életerő Stúdió archivumában papíron és/vagy elektronikusan történik.
Előnyök az Ügyfeleink számára
- Közvetlen értékesítés
Az általunk kezelt, Önnel kapcsolatos adatok felhasználhatók arra, hogy azok segítségével tájékoztassuk Önt szolgáltatásainkról, promóciónkról és különleges ajánlatainkról, illetve minden olyan információról, amelyek véleményünk szerint az Ön érdeklődésére tarthat számot.
Ezen információkat a következőképpen juttathatjuk el Önhöz:
- email;
- szöveges SMS üzenet és / vagy bármely más elektronikus üzenetküldési forma (ideértve az MMS üzenetet, képüzenetet, videó üzenetet; következő generációs üzenetet);
- közösségi web szolgáltatás útján; egyéb, a fentiekben nem említett mobiltelefonos közlés útján; illetve;
- bármely más módon, mely időről időre előtérbe kerül.
- A közvetlen értékesítés előnyei
Bármikor lehetőséget biztosítunk arra, hogy korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen tudomásunkra hozhassa, ha Ön nem kívánja, hogy akár mi, akár harmadik fél felhasználhassa (ideértve kereskedelmi partnereinket is) ezen információkat közvetlen értékesítési célokra. Ezen információkat kizárólag értékesítési célokra használjuk fel kivéve, ha jogszabály másként nem rendelkezik.
Amennyiben az Ön hozzájárulása szükséges Személyes Adatainak kezeléséhez, az adott információt kérő oldalon az erre vonatkozó “hozzájárulás” mező feltüntetésével fogjuk azt kérni a véglegesítés (pl. “Feliratkozás”) előtt. A megjelölendő “hozzájárulás” mező vonatkozhat különböző jellegű információk, illetve értékesítési célok szempontjából egyszerre többfélére is.
Előfordulhat, hogy az adatkezelés során úgynevezett “hallgatólagos beleegyezésre” támaszkodunk, de csak azokban az esetekben, ha azt jogszabály lehetővé teszi. Amennyiben a “hallgatólagos beleegyezésen” alapuló megközelítést alkalmazzuk, a jogszabályoknak megfelelően minden értékesítési jellegű üzenetünkben biztosítani fogunk olyan visszajelzési lehetőséget, amely alapján Ön visszautasíthatja a további ilyen jellegű üzenetküldést. Például egy SMS üzenetben megadjuk azt a parancsszöveget, amelyet egy megadott telefonszámra, vagy e-mailben a megadott email címre elküldve jelezheti felénk a “hozzájárulás megtagadását” a továbbiakra nézve.
Ha ön megadta a “hozzájárulását”, akkor küldhetünk Önnek közvetlen értékesítési ajánlatot, mindenképpen az Ön elvárásainak megfelelően.
A közvetlen értékesítéssel kapcsolatban Ön bármikor felülvizsgálhatja korábbi álláspontját, (ahogy az fentebb meghatározásra került), és korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen közölheti azt velünk, kapcsolatba lépve a következő elérhetőségünkön: eleterostudio@gmail.com . Továbbá, ha Ön közvetlen értékesítési jellegű anyagot kap tőlünk e-mailben, vagy SMS útján, mind az e-mailben, mind az SMS-ben emlékeztetni fogjuk Önt arra, hogy bármikor lehetősége van korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen álláspontjának megváltoztatására. Amennyiben Ön megváltoztatja korábbi álláspontját, az Ön Személyes Adata az Ön ilyen irányú döntése esetén töröljük adatbázisainkból.
Az Adatvédelmi Törvénynek megfelelően Önnek joga van bármikor tájékoztatást kérni Személyes Adatainak kezeléséről. A tájékoztatás ingyenes. Az Ön ilyen jellegű kérését annak benyújtásától számított 30 napon belül teljesítjük. Amennyiben Ön Személyes Adatai kezelésével kapcsolatos kéréssel kíván hozzánk fordulni, kérjük lépjen kapcsolatba velünk a KAPCSOLAT pontban feltüntetett elérhetőségünkön.
Kérjük, segítsen bennünket abban, hogy az Önnel kapcsolatos információ pontos, teljes és naprakész legyen. Amennyiben Ön úgy találja, hogy bármely, általunk kezelt, Önnel kapcsolatos információ helytelen vagy hiányos, kérjük lépjen kapcsolatba velünk a fent említett elérhetőségen. Bármely ilyen információt a lehető legrövidebb időn belül kijavítunk, illetve frissítünk.
Önnek jogában áll továbbá a jelen tájékoztatóban meghatározott elérhetőségeken tájékoztatást kérni a személyes adatai kezeléséről; kérni adatainak helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelés kivételével – törlését vagy zárolását; az Adatvédelmi Törvényben meghatározott esetben tiltakozhat Személyes Adatai kezelése ellen; jogainak megsértése esetén, valamint az Adatvédelmi Törvényben meghatározott esetben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz és bírósághoz fordulni; és követelni az adatai jogellenes kezelésével kapcsolatos, vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével összefüggő Önnek okozott kár megtérítését. Az adatkezeléssel kapcsolatos részletes jogokat és jogorvoslati lehetőségeket az Adatvédelmi Törvény 13-17. és 30. alfejezetei tartalmazzák. Felhívjuk figyelmét, hogy egyes esetekben, a jelen tájékoztatóban meghatározott adatfelhasználásokkal összefüggésben a személyes adatokat az adatkezelő az Adatvédelmi Törvény 6. § (5) alapján is kezelheti. Ez azt jelenti, hogy a személyes adatok kezelésére az adatkezelőre vonatkozó egyes jogi kötelezettségek teljesítése céljából, valamint az adatkezelő, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából szükség lehet. Ezen esetekben a személyes adatok az Ön hozzájárulásának visszavonását követően is kezelhetők. Az adatkezelő elérhetőségein ezzel kapcsolatban további információt kérhet.
Az Önnel kapcsolatos információ védelme érdekében.
Kötelességünk biztosítani az Önnel kapcsolatos információk védelmét. Abból a célból, hogy megvédjük az Ön Személyes Adatát különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen, ésszerű fizikai, elektronikus és igazgatási eljárásokat foganatosítottunk. Ezen tevékenységünk során különös tekintettel vagyunk arra, hogy az Ön Személyes Adatának kezelése során megakadályozzunk minden jogellenes, illetve illetéktelen eljárást. Mindezen intézkedések ellenére az Ön információjának biztonságát teljes mértékben nem tudjuk garantálni.
Az Ön információinak biztonságát a következő eszközökkel védjük:
- kódolás használatával, ahol ez lehetséges;
- jelszavas védelem használatával, ahol ez alkalmazható; és
- az információkhoz való hozzáférés korlátozásával (például csak azon alkalmazottaink férhetnek hozzá, akik számára az a fent említett célok elérése érdekében szükséges. A papír alapú dokumentumok az Életerő Stúdióban archiválódnak, onnan nem kerülnek ki).
